Magyarság
Egyetlen nép vagy emberi közösség se élhet a múltjából anélkül, hogy a jövőjével törődne. A románok nemcsak abban különböznek tőlünk, hogy nagy területeket szereztek a XX. század folyamán a magyarok kárára, hanem abban is, hogy építkeznek. Ráadásul ügyesen. Sőt, rokonszenvesen. Egyetlen antipatikus vonásuk a magyarellenességük. De ebben is differenciálni kell! Meg kell különböztetni a politikai szintet, és a népi szintet. A politikai szintben is differenciálni kell. Látni kell, hogy kik szolgálják közvetlenül vagy közvetve.
A román államrezon magyarellenessége a HABSBURGOK-tól ered. Aki csak hozzávetőlegesen foglalkozik e kérdéssel, az is hamar belátja az előbbi tétel igazságát. De most nem kívánunk erre kitérni. Egyetlen problémánk a magyar közösségek kiszolgáltatottsága, és ennek megszűntetési lehetőségei mai világunk körülményei között.
Miben vannak hátrányban a magyar államhatáron túli közösségek? A válasz egyértelmű: abban, hogy magyargyűlölő közösségekbe sorolták őket.
Ha nem volnának magyargyűlölők az osztrákok, szlovákok, ukránok, románok, szerbek, horvátok, szlovénok – utóbbi háromban már csak múltnak látszik a kijelentés, az elsőben pedig már meg se fogható igazában, ami a viszonylagos szabadságnak meg gazdagságnak az egyértelmű következménye -, lehetne-e kifogásunk helyzetükkel kapcsolatban? Lehetne, nyilván. Nem ők választották a helyzetüket. A Trianoni békediktátum létrehozói a bűnösek érte. (Illesse örök átok őket.)
Megoldás-e a helyzetükre a területi rendezés? Az lenne, nyilván. Viszont annyi komplikációt jelentene a világban egy ilyen kísérlet, hogy még foglalkozni sem érdemes vele. Követelése energiapocsékolás, (ami egyáltalán nem akarja azt jelenteni, hogy nem kell figyelni az európai politika alakulását ilyen szempontból).
Ha elvetjük a területi rendezés elvét, marad-e egyéb lehetőség a magyarság kezében? Hajjaj! De még mennyi. Felsorolásukat mégis későbbre hagyjuk, mert megragadásukhoz nagy átalakulásra van szükség, elsősorban az állami keretek között élő magyar közösségben – különös tekintettel a nemegyszer visszataszító politizálás pusztító következményeire -, és ezzel összefüggésben a néha csüggedni látszó határon túli közösségekben is. Egy bizonyos: a harcias, hősies mellverdeséseket – amik nemcsak nem időszerűek, hanem legtöbbször nevetségesek is -, örökre a történelmi szemétbe kell vetni. Helyezkedjünk inkább a világ által is nagyjából elfogadott, egyetemes emberi és polgári jogokra mint hivatkozási alapra. Mondjuk ki: az mégiscsak felháborító, hogy egy nemzet tagjait hovatartozásuk alapján diszkrimináljanak olyan közösségek, amelyek semmilyen tekintetben – a történelmi bűnök tekintetében a legkevésbé – se rendelkeznek olyan erkölcsi többlettel, ami indokolhatná domináns, legtöbbször intoleráns politikájukat. Ennek véget kell vetni egyszer s mindenkorra! Még csak vitázni sem szabad e fölött!