Legrosszabb ízlés
A legrosszabb ízlés maszatját kenem nem egyszer magamra a nyilvánosság előtt, mert feltárom a legbensőbb sebeimet. Nem úgy teszek, mint Boros Zoli, aki elővezeti Gyanta község tragédiáját és elrejti – legalábbis egy ideig – a maga részét ebben. Én rögtön kirukkolok egyéni motivációmmal egy-egy eset kapcsán.
Vajon miért teszem?
Azt hiszem, azonnal válaszolni tudok rá. Mert teljesen hidegen hagy a közönség ítélete, vagy a szabályhoz igazodó ízlés. Mért legyek én ízléses? Kiterítenek úgyis, mondom József Attilát parafrazálva.
Vajon igazam van-e?
A magam tapasztalataival és életkorával teljes mértékben.
Érvényesülés tekintetében egyértelműen hátrányos helyzetbe hozom magam ezzel. De kit érdekel az érvényesülés?
Dolgozz, mondom magamnak. Dolgozz, még akkor is, ha érvényesülés, pénz szempontjából semmi értelme.
Akkor van-e a dolgozz parancsának értelme?
Van!
Miért?
Mert ez adja nekem a legnagyobb életörömet.
Persze, rögtön ellent is kell mondanom magamnak: munkád értelmét végül is az elfogadottság adja meg!
Így van! Idáig ez mindig meg is történt. Semmi okom arra, hogy kétségbe vonjam a jövő tekintetében.
Tehát dolgozom, és továbbra is megmaradok a szociális marginalitás helyzetében! Ez létem értelme. Ez ad erőt közel a nyolcvanhoz.
Az a társadalom, mely nekem adatott, még ennyit se érdemel, nemhogy igazodjam bármilyen szabályához is.
Boros Zoli sikeres ember! Legyen is az mindig.
Én sikertelen vagyok, legalábbis a híresség és pénz tekintetében. Maradjak is az mindig?
No, ne! Ezt nem kívánhatja senki magának.
Tehát?
Dolgozz! És maradj az, aki vagy: szociális fogyatékkal élő. Ez léted értelme. Van mit enned, innod. Van házad. Gyönyörű feleséged, akit tíz év után is úgy tudsz szeretni, mint az első pillanatban. Kell egyéb?
Ja, az egészséged is funkcionál, ha vigyázol rá.
Tehát?