Zuborog a pöcegödör
Régóta nem foglalkozom színházzal. Nem kívántam foglalkozni azzal a harccal se, ami jelenleg a színiakadémia körül folyik. (Összesen annyit jegyeztem meg, hogy fölötte furcsa, amikor egy alapítvány kedvezményezettjei azt kérik, hogy szólhassanak bele az alapítványi pénzek elosztásába. Ennél mélyebbre már igazán nehéz süllyedni, de úgy látszik, hogy a magyarországi utó-rendszerváltozásba, kommunista-restaurációba még ez is belefér.) Viszont Csáki Judit hadjárata Vidnyánszky ellen kiütötte a biztosítékot nálam. Ezért jártam utána a személyének, mondatainak, és hátterüknek. Íme:
1953-ban született Budapesten. Édesanyja orvos volt, édesapja amerikába disszidált.[3] 1972-ben érettségizett a Petőfi Sándor Gimnáziumban.[4] Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán szerez diplomát, magyar-angol-esztétika szakon.[3] Rövid ideig a Népszava gyakornoka volt. 1983-tól foglalkozik színházzal, szakmai példaképének Molnár Gál Pétert tartja.[5][3] 2002-ben az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájában doktori fokozatot szerzett, témavezetője Almási Miklós volt.[6] A Revizor kritikai portál főszerkesztője 2008-tól.[7] 2008-2013 között a Kaposvári Egyetem Színházi Tanszékének vezetője volt.[8][9][10]
Családja[szerkesztés]
Radnóti Sándorral való kapcsolatából született fia, Radnóti András (1992), aki a Momentum külkapcsolati koordinátora.[11][12]”
Tehát. politikailag „elfogulatlan”. Röhög a májam – O,K. Példaképéről olyan rossz véleménnyel vagyok, hogy igazából kommentálni se kívánom. Annak idején, Romániában színházi kollokviumokra jártam, és össze kellett vetnem ezt a „példaképet” azzal a román kritikussal,aki például a kolozsvári román Nemzeti Színházban folyt megbeszélést vezette kb. 1966-67-ben.. Előbbi mindent tudott arról, amit a színházi szakma az ógörög triásztól napjainkig „kitermelt”. MGP megnyilatkozásai a lapokban a ’30-as évek pletykarovatait juttatták eszembe. Ezért át is adom értékelését olyanoknak, akiknek együtt kellett létezniük vele.
Kritikusi munkásságát Ablonczy László így jellemezte: „… Molnár Gál Péter – MGP(U), alias »Luzsnyánszky Róbert«, mint utóbb értesülhettünk róla, … az elmúlt fél évszázad teátrumi Cipollája, akire ugyan nem lőttek, de mételyes vélekedését azért két-három pofon tudatta. Ördögi volt, mert értette a színházat, de folyamatosan elárulta, gyakran nem hitte, amit írt, és pontosan tudta, hogy mikor és mivel árt. És sokáig központi helyről diktálta a közhangulatot, a Népszabadságban – nyolcszázezer példányban, ahol egy-egy jelző, ítélet politikai üzenetet is kódolt. Amikor kiderült spiclimúltja, találóan mondta Bessenyei Ferenc: „Mindannyiunkat börtönben tartott e rendszer, eszméivel, úgy, ahogy Molnár Gál kritikáival.” [9][10]
Én csak ezt fűzném hozzá: olvassa el mindenki annak az angol kritikusnak az 1960-as évek második felében, a Nagy Világban megjelent színházi beszámolóját a kelet-közép-európai országok színházi világáról, amelyből csak annyit tudok idézni emlékezetből, hogy kiváló, nagyszerű színészek játszanak a magyar színpadokon, maradi, gyenge szintű színházakban. Hát ehhez illett a „szakmai példakép” mint kritikus. Az 1980-as évek második felében szerzett budapesti színházi tapasztalataimból csak a következőket fűzném hozzá. 1984-es áttelepedésem után megnéztem vagy 100 színházi előadást – 70-80 százalékban budapestit -, és azt mondtam akkori feleségemnek:mintha 30-50 évvel visszakerülnék az időben, amikor egy-egy előadást nézek. Összevetve a ceausescui éra bukaresti előadásaival, kb. tíz emeletnyi különbséget éreztem közöttük a bukarestiek javára.
Most pedig jöjjön a példakép követője:
CSÁKI JUDIT: “A VIDNYÁNSZKY-FÉLE SZÍNHÁZESZMÉNY KINYILATKOZTAT ÉS ELŐÍR”
2019 JÚLIUS 13. SZOMBAT, 10:43
Csáki Judit arról értekezik nemrég megjelent írásában, hogy Vidnyánszky Attila öt nagy csapást mért a magyar színházi, kulturális életre, és már készülődőben van a hatodik is. A kritikust a Hírklikk kérdezte.
“Vidnyánszky kirúgott a Kaposvári Egyetemről, ahol tanszékvezető voltam, ráadásul egyik percről a másikra. Én utána nem jutottam álláshoz, tehát ő nekem nagy bajt csinált, hiszen a nyugdíjamból veszítettem nagyon sokat – ennek most biztos nagyon örül, sose legyen nagyobb öröme. Egyébként törvénytelenül rúgott ki, mint ezt a bíróság is megállapította. De ebbe a mostani rendszerbe ezt, mármint a törvénysértést, a jogtiprást bekalkulálják, nekik szabad; semmi baj, kifizetik, amit kell, mégpedig az adófizetők pénzéből, és a törvénysértő, a jogtipró vállát megveregetik, jól van, jól csináltad. És nem csak engem, hanem a mesterségtanárokat is elküldte, Mohácsi Jánost, aztán Réthly Attilát, majd a többieket szépen sorban. Akkoriban azért fájt nagyon ez az egész – remélem, ennek is örül -, mert a közepén tartottunk valaminek, a képzés fölépítésének, és ő ezt az egészet két perc alatt beszántotta. De a mából visszanézve tulajdonképpen jót tett velem” – mondta Csáki Judit, aki nemrég a Revizoron tette közzé Az öt csapás című írását, amelyben a Teátrumi Társaság és Vidnyánszky Attila a magyar színházi élet elmúlt tíz évére gyakorolt hatását elemezte.
Csáki Judit, Vidnyánszky Attila
“Vidnyánszky – mint nagyon sok kívülről jött ember – nehezményezte, hogy az úgynevezett belvárosi, véleményformáló értelmiség nem fogadja őt be. Ez amúgy nem volt igaz, hiszen a beregszászi színháznak igazi közadakozás folyt, többek közt Koltai Tamás szervezésében, és hát sokan ismertük ezt az igazán tehetséges, színházilag innovatív rendezőt. De ő megsértődött, tán azért, mert a segítség akkora bűn, hogy nem lehet megbocsátani, és csinált magának egy szervezetet, politikai alapon. Bedobott egy követ az állóvízbe, és politikailag két részre osztotta a szakmát: a jobbosok jók, a balosok rosszak. Aztán sok minden ebből következett” – fejtette ki a Revizor főszerkesztője.
“2008-ban már nem volt nehéz látni a politikai változás bekövetkeztét, hiszen 2006-ban már letarolta a Fidesz a vidéki színházakat. Nem volt nehéz látni, hogy kivel kell barátkozni ahhoz, hogy meglegyen a hatalom. És aztán meg is lett. Szomorú, hogy így van. Egyébként még ma is sokan mondják, hogy milyen fantasztikus rendező, milyen elsőrangú színházcsináló Vidnyánszky, aminek én, a Kaposváron együtt eltöltött egy évünk alatt láttam is a nyomait. Tudtunk néha csak szakmai dolgokról beszélni, és baromi sok mindenben egyet is értettünk. Elfogadom, hogy neki nagyon nehéz lehetett az indulása, de ezt dolgozza fel egy pszichológussal. Nekem nem dolgom ezt megfejteni. De nagyon sok minden ebből fakad, amihez a szakmám révén már közöm van. Például az, hogy neki minden jár, pénz, paripa, fegyver, mégpedig azért, mert: csak. Ő a szovjet kommunista rendszerben, ebben a rettenetesen hierarchizált, személyi központú, kijárásra épülő szisztémában szocializálódott, és most is ennek megfelelően működik, ezt vallja” – mondta Csáki Judit.1
“Kezdetben az volt a törekvés, hogy a létező mainstream mellé tegyük oda a ‘mi’ – vagyis a NER-es – értékrendünket, és létezzen mind a kettő. Aztán kiderült, hogy az úgynevezett NER-értékrend nem kapós, nemigen van rá igény; nem fogja leváltani Wass Albert Esterházy Pétert. Akkor jött a következő lépés: ha nem tudjuk odatenni a ‘mi’ kánonunkat, akkor pusztítsuk el a másik oldalt. Azt szoktam erre mondani, hogy így lesz egy földszintes ház a legmagasabb; ha körülötte mindent letarolunk. Most ez folyik. A Vidnyánszky-féle színházeszmény kinyilatkoztat és előír: megmondja neked, hogy miként gondolkozz, hogyan élj, milyen vallást kövess, milyen családban létezz, mik legyenek a preferenciáid. Én nem hiszek az ilyen előíró színházban. A jó színház mindig kérdez és rámutat, te pedig, kimenve az előadásról, elgondolkozol a látottakon, hogy meg tudd adni a saját válaszodat. Vidnyánszky népnevelő intézetet működtetne, ha működne” – fejtette ki a kritikus.
A teljes interjú itt olvasható.”
1 Ennél lennebb menni igen nehéz egy budapesti entellektüelnek, aki ráadásul dr. és 1953-ban született.
2 De Esterházy se Wass Albertet. (Én egyébként, egyiket se kedvelem különösebben. Wass Albert világa túlságosan népiesch számomra, Esterházyé pedig nem egyszer hadovába menekül az igazmondás helyett.)