Orbán Károly író-színész

Mielőtt kimondanám a kegyelem megnyilatkozását, hadd bocsássam előre, hogy ízlésem alakulása idején, vagy már azon is túl, nem tudom melyik romániai kommunista lapban találkoztam először Szilágyi Domokos versével, és azonnal költészetének a csodálójává váltam. Magyarán: befolyásmentesen, pusztán az esztétikai élményen keresztül felfedeztem, hogy a költészet nagyságával állok szemben. Kb. a múlt század hatvanas éveinek a végén, a hetvenesek elején történt a reveláció, de ha már ön-ünneplek, közlöm azt is, hogy most teszem közhírré  ezt először. (Rendszerváltás utáni lelepleződése annak, hogy a román szekuritate egyik legmocskosabb besúgója volt, nem változtat az ítéletemen. Versei abba a vonulatba tartoznak, amelybe Arany, Ady, József Attila költeményei tartoznak mint csúcsok. A költői nagysága és emberi alacsonysága közötti ellentmondást sokáig nem tudtam megoldani. Nem akartam, és nem akarom most se elhinni, hogy a művészeti tisztaság egy gyékényen tud árulni a hitványsággal, ezért sokáig merengtem és kutatgattam az okok között. Többen is foglalkoztak vele, de senki se kielégítően. Végső gondolatom erről így szól: ez a nagyon tiszta agy idejében rájött, hogy az éra és a hely, amelyben él, egyetlen megoldást tesz lehetővé számára: ki kell egyeznie az ördöggel. Akárcsak Faustnak! Épp azért, mert tisztán gondolkodó ember volt, nem adatott meg számára az, ami oly sokaknak – többek közt nekem is –, hogy elodázza a helyzettel való végső szembe nézést. Azaz alakoskodással, félrevezetéssel, lehetőség adta körülmények kihasználásával, önmegegyezéssel elkerültük a rosszal való végső szembesülést. Nem így ő! Ő felmérte a lehetőségeket, és hozzá látott ékes román nyelven, nagyon tisztán mérlegelve a helyzeteket, amelyekről neki jelentenie kellett, és ugyanazzal az akkurátussággal, amely minden versét mind formailag, mind gondolatilag jellemzi megírta besúgói opusát. Amikor eljött a számadás ideje, kiment a Kolozsvár melletti Hója erdőbe, és nem öntudat homályosító alkoholt öntött magába, hanem épp az alkoholizmusából fakadt máj- és hasnyálmirigy baját kezelendő inzulinból halálos adagot szívott a fecskendőbe, és magába döfte a tűt. Ez az én magyarázatom a Szilágyi Domokos szindrómára. Aki jobbat tud, adja elő. Azok a magyarázatok, amelyekkel eddig találkoztam, még ha barátai, ismerői is írták, egyszerű kifogáskeresések. Azaz szánalmasak.)

Mit akarok ezek után közölni Isten irántam megnyilatkozott szeretetéről? A következőket: Mint tudjuk már, meghalt hajdani iskolatársam, osztálytársam, kollégiumi társam, Búzási Géza. Vele nem lehetett jó barát lenni, mert a természete idegesítő volt, de mindig éreztem, hogy szeret engem. Valószínűleg, mélyszegénységünkből fakadóan. Viszont épp ebből eredően mindig jó volt a viszonyunk.

A Facebookon szereztem tudomást a haláláról. Ahogy elolvastam Rátz Márta osztálytársunk bejegyzését, azonnal hozzáfűztem az enyémet. Márta Rátz „Kedves Zsolt, a napokban tudtam meg, hogy Gézát többé nem köszönthetjük születésnapja alkalmával.” Előzménye e bejegyzésnek az, hogy Raduch Zsolt brassói evangélikus lelkész – Gyöngyi nevű nővére osztálytársam volt – így köszöntötte Gézát: Zsolt Raduch to Geza Buzasi: l2h02citSp0lo.nd tfebsgrohhuárn ara1egd6fd.dSmc  · „Boldog születésnappot: erőt, egészséget, békességet adjon Isten!” Majd tudomásul véve a tévedést, így korrigálta magát: „Zsolt Raduch

„Kedves Márta! Köszönöm az értesítést. Hát akkor: "... Kissé emgkésve,...de annál nagyobb együttérzéssel...! Milyen furcsa is ez az élet!!! És a tájékozatlanság. Szinte groteszk a jelenség: Köszönteni valakit, aki már nincs?! Előbb-utóbb mi is így "járunk"!!!”

Én igazából Mártához kapcsolódva írtam a Facebook jegyzetemben: Orbán Károly „Tavaly hívtam fel telefonon Búzási Gézát, hajdani osztálytársamat. Nagyot hallott. Olyan kérdéssel kerestem meg, amire egy hajdani szekus tiszt adhatott csak választ. Szeretném hinni, hogy funkciója ellenére tisztelhetjük az emlékét. Nyugodjék békében. Sajnálom, hogy nem lesz ott a következő érettségi találkozón.” Zsolt Raduch (már nekem válaszolva): „Sokmindenre emlékszem vele kapcsolatban. Vizi Jóskát pedig én temettem el. Furcsa halála volt VJ-nak, s a többi -hasonló utat megjártaknak. Hát ez van! Mégis: nyugodjon ill. nyugodjanak "békében!"

Vízi Jóska sorsát nem ismerem. Kövérkés, joviális alkatára viszont nagyon jól emlékszem, de most nem róla van szó.

A fentiek után ilyen Fb. jegyzet jelenik meg nekem címezve: „

Csaba Buzási to Orbán Károly: „Tisztelt Uram! Mindentől függetlenül azt kell mondanom, hogy jól megválasztotta a megfelelő időpontot a dilemmái nyilvánosságra hozatalában. Ha már mégis reászánta magát, és több mint hatvan évnyi ismerettség után, halála után, sokat sejtetően nyilvánosságra "szivárogtat" bizonyos dolgokat édesapámról a múltjával kapcsolatban oly módon, hogy ő erre nyilván nem tud már válaszolni, akkor megkérem bátran tegye közzé mindazt amit tudni vél, esetleg KONKRÉTAN tud is. Azt, hogy véleményét családi-, baráti-, vagy egyéb zártkörű összejövetelen megosztja, megteheti. Azzal ,hogy mindezt a világháló nyilvánossága előtt teszi( azzal együtt, hogy a fennebb említett okok miatt gusztustalan és kegyeletsértő) belegázolt egy halott ember becsületébe. Azt hogy mit hisz, az a maga dolga. Édesapám szekus múltjával, esetleges elítélendő cselekedeteivel kapcsolatban, várom a konkrétumokat és nem a feltevéseit és sejtéseit tartalmazó megtisztelő válaszát.”

Derült égből villámcsapás! Nem tudtam, hogy Gézának van egy Csaba nevű fia is. (Egy másik tragikus körülmények között halt meg, de részletek dolgában keveset tudok.) Csaba Buzási így folytatta: „Kezdetnek, segítségül meg kell hogy mondjam : édesapám egy percig sem dolgozott az ön által említett szervnél.” Majd így: Csaba Buzási Tisztelettel : Buzási Csaba.”

Én eképpen reagáltam: Orbán Károly „Kedves Csaba! Tisztelem fiúi érzelmeit. Jegyzetemben többszöri elolvasás után se találok semmi kegyeletsértőt. Azt, hogy nem volt a securitate tisztje, akárcsak B. Laci, most hallom először. Én a közös diákkorunkra emlékeztem a legutóbbi érettségi találkozón, miközben a mellettem ülő egyik társunk igen erős szavakkal ítélte el az intézményt, amelyhez tudtával tartozott. Én nem szálltam be a diskurzusba. Nem találtam helyén valónak se, bár az intézményről - nem hangosan, hanem magamban - egyet értettem a kollégával. (Amúgy könyvet írtam arról, amit diákkoromban, meg később is, el kellett szenvednem az átkozott Szeku miatt, családommal egyetemben. Ha akarja, el is olvashatja. Lázálom a címe - nem véletlenül!) Édesapja karrierjéről semmilyen információval se rendelkezem. Fel szerettem volna keresni Nagyváradon, de telefonon alig-alig tudtam vele értekezni hallási gondjai miatt. Arra a kérdésre, ami egyáltalán nem a személyére vonatkozott, hanem bizonyos működési szabályokra, igazából, még ha nagyon leszűkítetten is, az édesanyja segítségével, választ kaptam. Feltételezésem, hogy "funkciója ellenére tisztelhetjük az emlékét", nem ítéletet, avagy megbélyegzést tartalmaz, hanem épp ellenkezőleg. Fogalmam sincs, mit ért azalatt, hogy belegázoltam egy halott ember becsületébe, meg "szivárogtattam" a világháló nyilvánossága előtt. A Facebookon értesültem a haláláról, hol máshol róhattam volna le a tiszteletemet, és sajnálatomat a fölött, hogy nem találkozhatom többé Vele. Ha van itt bármiféle tisztázni való, egyedül csak Ön teheti meg. Édesapja nyugodjon békében!

Jött rögtön a válasz: Csaba Buzási:  „Tisztelt Uram! A múlt az múlt, a tények tények, a tartalom pedig, amennyiben tárgyilagos, információértékkel bír, amely egyértelmű. Sokat sejtető, ám semmit sem mondó mondatokkal a mennyekig lehet emelni és ugyanakkor a sárba is lehet tiporni embereket. Az általam zokon vett sorai (számomra)sokat sejtetőek és ugyanakkor semmitmondóak is. Bárhogy is legyen, úgy gondolom hogy az említett téma boncolgatása semmiképp sem összeegyeztethető a kegyelettel. Lehet hogy nincs igazam, de mégis így gondolom. Ezért tisztelettel megkérem, hogy ezirányú okfejtéseit és elmélkedéseit ne a halott édesapám oldalán tegye közzé. Félreértés ne essék : személy szerint nem zárkózom el semmilyen féle megvitatástól, beszélgetéstől, de nem itt, ezen az oldalon. Szépen megkérem kérésemet tartsa tiszteletben.”

Bevallom, oldal dolgában nem tudtam, hol játszódik a dolog. Én mindent a saját Facebook oldalamon közöltem. Feleségem magyarázta meg utólag, hogy a Búzási Géza fb-oldalán zajlott a párbeszéd. Emiatt be kell látnom, hogy a fia méltán nehezményezte megjegyzéseimet. Így csakugyan rossz ízt kaptak a gondolataim, de végig abban a tudatban írtam, hogy a Facebookon zajlik az üzengetés, részemről a saját oldalamon. Ennek fényében válaszoltam így: Orbán Károly: „Tisztelt Uram! Ha édesapja szekus tiszt volt, nem tudom, miről "vitázik" velem. Ha nem volt az, tévedésbe ejtettek a róla szóló kollégai megjegyzések. Ebben az esetben még elnézést is kérek. Egyébként diáktársunk volt. Egyszer még meg is látogattuk egy biciklis-csapattal az otthonában, miközben Brassóból Fogarasra tekertünk. A múltról, amely nekünk gyermekkorként, ifjúkorként, szakmai választásként, párválasztásként, családfőkként, nyugdíjasokként adatott, hadd ne beszéljek az esettel kapcsolatban. Továbbra is azt mondom: Nyugodjon békében! Egyáltalán nem akarom "leverni" rajta a szörnyű kort. Szilágyi Domokos költő, a magyar költészet csillaga, és az ő szörnyű jelentései, amelyeket a lapokban lehetett olvasni, közösségünk megoldandó gondjai közé tartoznak. Versei hatalmas értékek. Mitől vált azzá, ami lett? Gézáról, az ön édesapjáról, továbbra is fenntartom azt a feltételezésemet, hogy tisztelhetem az emlékét. Ha valaki nem ért egyet velem, mondja el, vagy hallgasson örökre, ahogy az anglikán esküvőkön szokás mondani.)

Ő így folytatta: Csaba Buzási „Az ügy egyszerű : kérheti az elnézést, mert saját elmondása szerint, a karrierjéről nem rendelkezett információval, és mégis izléstelenre sikeredett nekrológjával sikerült szekust faragnia belőle. Azt hogy ezekután még mindig feltételes módban beszél a tiszteletadásról az magánügye mely magát minősíti. Nem tudom, édesapám ezek után igényt tartana-e a tiszteletadására, mi biztosan nem. Kérem hagyjon békén bennünket és ne irkáljon többé az édesapám oldalára!”

A halott Géza oldalán jelentek meg a jegyzeteim? Én a saját oldalamra írtam. Úgy tűnik, ilyen helyzetekben a Facebook struktúráját is ismerni kell ahhoz, hogy minden a saját szándékunk szerint történjen. A ficamért nem érzem magam bűnösnek. Otrombaságokat, még akkor is, ha minden helyzetben az igazságot tartom fontosnak, nem szeretek elkövetni. De mit ád a jó Isten? Felhív székelyföldi barátom, hajdani közös osztálytársunk, hogy üdvözölje a feleségemet a névnapján. Megkérdezem, mit tudsz Búzási Gézáról? Szekus tiszt volt vagy se? Válasza miatt mondom, hogy szeret engem az Isten. Elmondta, hogy Géza valóban szekus tiszt volt, Ráadásul a Peripravai rabtábor parancsnokává nevezték ki egykoron. Irtóztató! Periprava nevétől még az is megretten, akinek sose volt dolga a Ceausescu-rendszer megtorló rendszerével. (Én turistaként látogattam meg a helyet mint a Duna-delta harmadik ágán fekvő falut. A másik két ágat már láttam. Velem volt a fiam is. Szállás után nézve, ha emlékezetem nem csal egy Vaszja Gyikányká nevű lipován férfinél kötöttem ki. Fiamnak gyomormenése keletkezett. Gyikányká elmondta, hogy megoldja a bajt: száraz lósóskából fog teát főzni, s rögtön elmúlik a diaré. A nagyobb hitel kedvéért elmondta azt is, hogy őr volt a rabtáborban. Orvosok, hajdani miniszterek, akadémikusok voltak a rabok. Igazából nem kellett megölniük, de hagyni kellett, hogy végezzenek velük a körülmények. Az orvosok oktatták ki a lósóska gyógyító mivoltára.)

 Eddig az én történetem.

Mikről regélt a telefonban a barátom? Géza, mint peripravai rabtáborparancsnok, amúgy szekuritatés tiszt, emberséges volt. Még azt is megengedte a raboknak, hogy halat fogjanak a Dunából szegényes étrendjük kiegészítésére. Megemlítette P. A. sepsiszentgyörgyi lakos nevét is, aki épp a Géza parancsnoksága alatt volt rab, s aki soha semmi negatívat nem mond róla. Egyszer még azt is megtette Géza, mondta a barátom, hogy egy központi ellenőrt, aki be akart menni a táborba, fegyvert fogva rá kiparancsolta. Nyilván, nem tűrték meg sokáig az emberséget Peripraván, leváltották, s barátom szerint áthelyezték a tűzoltóságra.

Ezek után ezt írtam Géza fiának:  Orbán Károly „Kedves Uram! Én a saját oldalamon szoktam értesítéseket kapni. Ezekre reagáltam, mert ezeken keresztül szereztem tudomást Édesapja haláláról. Még egyszer: tisztelem fiúi érzéseit. Másodszor: nem voltam kegyeletsértő. Harmadszor (s ez a legsúlyosabb), az a jegyzete, amelyre válaszolok most, tartalmaz egy olyan mondatrészt, "sikerült szekust faragnia belőle". Ön egyszerűen rágalmaz engem. Nyíltan, a Fb. nyilvánossága előtt. Megismétlem: rágalmaz. Ha bíróság elé kerülne az ügyünk, irtóztatóan könnyű lenne a dolgom. Felhívtak külföldről, és egy csomó olyasmiről értesültem Édesapja karrierjét illetően, amiről mind ez ideig nem tudtam. Egyetlen szót közlök Önnel: Periprava. Hallott róla? (Mondhatnék egyebet is, de hozzámállása miatt nem érdemli meg, hogy közöljem Önnel. Tiszteletem iránta csak nőtt, az ön fiúi aggodalmai pedig nemcsak engem rágalmaznak, hanem édesapja emberi nagyságát is csak csökkentik. Sajnálom.) Amit megtudtam róla, a Fb. nyilvánossága elé kínálkozna - pozitív értelemben -, de tekintettel Önre, hallgatok. Nyugodj békében Géza. Tisztelem az emlékedet annak ellenére, hogy a román SS - ahogy a székelyföldiek mondják - tisztje voltál, míg félre nem állítottak.”

A fentiek kiderülése miatt állítom, hogy szeret engem az Isten. Gézát már szeretem is. Megszenvedte nagyon a rossz karrierválasztást. Idegei egy időben felmondták a szolgálatot. Nagyobbik fiát elveszítette. Sz. Á., hajdani iskolatársunk az érettségi találkozónkon támadt rá, amiért a szekuritaté tisztje volt. Zokszó nélkül tűrte a támadást. Isten nyugtassa! Legközelebbi érettségi találkozónkon, ha sor kerül rá egyáltalán, megkérem a barátomat, hogy mondja el mindazt róla, amit velem közölt. Géza emberi nagyság volt! Nem szabad ezt véka alá rejteni. A fiának, akiről ez idáig nem is tudtam, megbocsátom, hogy rám támadt. Apja emléke viszont épp ezáltal került oda, ahová való. A tiszteletre méltó erdélyi magyarok táblájára. Nincs ebben nekem semmi érdemem. Én csak eszköz voltam. Viszont az a tény, hogy első jegyzetemet, nem ismerve a Fb. működési struktúráját épp a Géza lapjára írtam, csendes elégtételt hozott számomra. Azt jelenti, hogy szeret az Isten. Géza emléke pedig épp ezáltal ragyog az emberség oly sokszor megtagadott magasában. (A dologhoz még az is hozzátartozik, hogy a románok, a Ceausescu-házaspár után, a rendszerváltozás folyamatában gyakran hivatkoztak csalárd módon arra, hogy a kommunizmus borzalmait igazából magyarok követték el hazájukban. Biztosan voltak hitvány alakok, akikre rá lehet mutogatni, de volt köztük egy Búzási Géza nevű magyar peripravai táborparancsnok is, aki olyan volt, mint ahogy emlékeznek a rabok. Isten nyugtassa haló poraiban is. Büszkék vagyunk, hogy közülünk való volt.)

A történet azonban nem ért itt véget. A Géza felesége írt egy fb-jegyzetet, imígyen: Magda BuzasiGéza belügyi tisazt volt,de nem szekus,t.i.a belügyminisztériumban különálló intézményként müködött a szeku,csendőrség,tűzoltóság,rendvédelem,határőrség és a büntetővégrehajtás .Azutobbinak volt alkalmazottja.Mint ilyen soha nem volt parancsnok egy egységben sem,főleg Peripráván .Hadnagyként nem tölthette be azt a funkciót.Az altiszteket tanította szakmailag és segítette ,hogy elvégezhessék a hét osztályt.1967-ben sikerült kijönni Deltából.Következett Petozsény majd végre Nagyvárad.Utobbiban 1977-ben megszünt az intézmény és az egész egységet áthelyezték Szatmárra.Mivel nem akartam Váradról elköltözni nagy nehézségek után sikerült fegyvernemet váltania .Így került vissza Váradra a tűzoltósághoz , miután ezen aterülleten szakmai vizsgát tett.(Vegyi Tehnikum.) Tehát nem lehetett csak úgy átfurikázni egyikből a másikba.Mindeniknek meg volt a saját fegyverjelvénye.(parolin)Röviden ennyi és ez tény .Mindenkinek vannak ellenségei,vagy csupán nem szeretik és tücsköt-bogarat rákennek,de az elhangzottak rágalmak.Békében nyugszik .Akin lehetett mindenkin segített.Ember tudott maradni az embertelenségben megőrizve magyarságát. (Folytatás a következő jegyzetben.)

Kedves Magda! Köszönöm a felvilágosítást. Többen is azt mondták nekem, hogy látták szekus egyenruhában. (Egy volt iskolatársunk többször is elmondta nekem hogy, "majd hanyatt vágta magát", amikor Géza megjelent előtte "szekus egyenruhában". Ugyancsak szekus mivoltáról beszélt nekem sepsiszentgyörgyi barátom, aki dicsérte az emberségét. Sz. Á. emiatt piszkálta az érettségi találkozónkon. Stb.) Valószínűleg nem rendelkeztek azokkal az ismeretekkel, amelyeket leírtál. Mint ahogy én se. Illetve P. A. se, aki a Deltában, rabként találkozott Gézával. Azzal az üzenetváltással, amelyet Csabával folytattam, legalább tisztult a kép. Te magad is lájkoltad azt a bejegyzésemet, amelyet a Rátz Mártától, haláláról értesítő tudósításra írtam, és amelyben a funkciója ellenére, iránta érezhető tiszteletről fejeztem ki a reményemet. Nyugodjék békében! Tisztelem a gyászodat a fiadéval és mindenkiével együtt. Csak remélni tudom, őszintén, hogy apám, a Duna-Fekete tengeri csatorna rabtáborában ilyen emberekkel találkozott, amikor szabóműhelybe tették át a talicskázás helyett, ahol végül is véget vetett az életének (a navodari rabtábor kommunista sötétjében). Pedig még a jól dolgozó rabok tisztelettáblájára is kitették a nevét. Látod, mi mindent hordoz az a végtelenül embertelen múlt, amelynek így vagy úgy mindannyian részesei voltunk? Mennyi mindent kell tisztáznunk, mégpedig úgy, hogy kimondjuk, amit tudunk? Vagy tudni vélünk? Hadd derüljön ki, ki volt ember és ki volt embertelen? Hogy a becstelenek féljenek és ne a tisztességes emberek (még ma is)? Sajnálom, hogy nem találkozhattam vele/veletek még életében.

Tanulságokat kínál az a vita-párbeszéd, amelyet volt osztálytársam, Búzási Géza fiával és özvegyével folytattam. Ezek mindkét országra, Magyarországra is, ahol most élek, és Romániára is, ahol negyvenegy évig éltem érvényesek. A Belügyminisztérium itt is, ott is, egyenlő volt a kommunista diktatúra legfőbb kiszolgálójával. Romániában, ahogy a Géza özvegye írja, különböző funkcióval rendelkező egységek tartoztak hozzá. Magyarországon csak azt kellett mondani valakire, hogy bm-es, egyenlő volt azzal, hogy ávós, illetve a Kádár-rendszer kiszolgálója. Csakugyan tisztázni kellene, hogy ki milyen munkát végzett a BM-ben. A börtönök tisztjeit csakugyan megilleti a leválasztás. Még akkor is, ha több emberrel beszéltem hajdani országomból az ügy kapcsán, és mindenki kitartott a véleményénél. Ha megpróbáltam feltárni a különbséget, ugyanaz volt a reakció: egy kutya az egész. Nem egy kutya, kedves barátaim! Tolvajokat, rablókat, gyilkosokat fogva tartani, nem ugyanaz, mint amit a szeku, illetve az ávó végzett. A gyalázatos múlt, a kommunista diktatúra mindent összezavart. Egyik kedvenc fogása volt, a köztörvényesek és a politikai elítéltek összekeverése. Ezért kell végképp megszabadulni tőle. Ami nem könnyű. Politikai téren Romániában, nem egy vélemény szerint, ma is a hajdani szeku emberei irányítanak. (Tény és való, hogy a román államelnök apósa szekus főnök volt. Ludovic Orban apja detto. Basescu elnökről egyes hírek szerint kiderült, hogy besúgó volt. Ezért is volt oly könnyű – sőt élvezetes számára -, hogy Tőkés Lászlót megfoszthatta a Románia Csillaga érdeméremtől, míg a mostani elnököt támogatta egy jelentős európai kitüntetés, a Nagy Károly-díj megkapásában.)

Mi, egyszerűbb emberek, sose feledkezzünk meg arról, hogy a választásokon tehetünk az ellen, hogy az életünket kísérő szenny oda kerüljön ahová való. (Kommunista kifejezéssel: a történelem szemetes kosarába.) Egymás megítélésében pedig egyetlen kritérium maradjon: az emberség és az ország illetve a szétszakított magyar nemzet szolgálata.