Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vidékek televíziója

2020.12.25

Elektronikus leveles ládám egyik e-mailje adta tudtomra, hogy a magyar hírközlő paletta újabb tévéadóval, a Pesti Tévével gazdagodott. Elolvasva a stáblistát, és felfedezve Huth Gergő nevét mint főszerkesztőjét, tudtam, hogy a Pesti Srácok jókedvű gárdájából egy széles látókörű, nyugodt férfi állítja össze majd az innen áramló hírek zuhatagát. A humorban tréfát nem ismerő ifjú Jeszenszky személye arra is garancia, hogy a másik oldalon álló idősb nemzedéket nem  doronggal a kézben bírálják, hanem a középnemzedék kellően ironikus, a megértés esélyét mégis fenntartó szemléletével.

Az örömbe pici üröm is vegyül azonban.

Miért a trianoni vízfej gazdagodott ismét egy hírközlő forrással? Miért nem kapnak már a magyar vidékek is egy olyan adót, amely nem globalista nedvekbe mártva, hanem közvetlenül tárja fel a Budapesten kívüliek, vagy még inkább a természet közvetlen közelségében élők világát? Azokét, akik hatalmas égbolt alatt élik életüket? A napi munka, a termelés gondjai mellett tavasszal saját gyümölcsfáik lombjaiból hallgatják a fülemülék varázslatos énekét - ha kimennek a csillagokkal beszórt firmamentum alá? Ahol ősszel néha ijesztő közelségből szólal meg egy-egy dühös szarvasbika, hogy választ adjon a másik, a harmadik, a negyedik irányból jövő hangokra? Hogy mindez olyan érzést égessen kollektív lényünk hardverének egyik partíciójába, hogy részei vagyunk a teremtett (vagy az anyag önfejlődésével létrejött) világnak? Hogy ne elérhetetlen messziségből gondoljunk rá, hanem az érzékszervek közvetlenségében kapjunk róla információt? És ha szerencsénk volt látni az északi sarkkörön túli éjféli napot, majd megfürödni a Földközi tenger vizében az Azur partnál, miért ne fedezzük fel a meglepetés erejével, hogy ez a hely, ahol élünk, tulajdonképpen maga az Édenkert? Miért ne lássuk meg, hogy növényvilágunk mennyire dús, klímánk néha forró, néha mínusz fokokban mérhető hőingadizása mennyivel testközelibb, mennyivel emberibb, mint az olasz partok homokjának égető mivolta Marina di Carraranál júliusban, vagy a svédországi Kirunától nem messzire fekvő Jukkasjarvi tavának a hidege ugyancsak júliusban? Szép-szép a norvég partokon látni a Golf-áramlat jótékony hatását Narvikból kiindulva, hogy sokkal délebbre vissza-északosodjon a táj a maga kínlódó fenyőivel és nyírfáival! De mennyivel megnyugtatóbb akár télen, akár nyáron kimenni egy kis erdei kápolnához a zalai Börzönce fölött, hogy karácsonykor a hely polgármestere forralt borral kínáljon mindenkit, aki a "koraesti" éjféli misét meghallgatva kijött a havas előtérbe? Vagy nyáron, akárcsak egy amfiteátrumból, nézhesse akár a körbefutó szőlődombokat, akár egy majális mulatozóit, táncait?

Kell a Pesti Tévé! (Jeszenszkyre már rá is támadtak a facebookos fekete seregek gyűlölködői. Hadd rágják csak a magukba nyelt méregtablettát, amitől mások halálát várják.) De miért nem láthatják egymást a szabolcs-szatmári falvak lakói az ország másik felében élőkkel olyan műsorokban, amelyek róluk szólnak? Vagy miért nem hallgathatjuk meg Rimaszombatból a szentkeresztbányai gyermekfilharmóniát a Hargita tetejéről? Miért kell mindent átszűrni Budapest világvárosi atmoszféráján? Nincs annyi pénz az államkasszában, vagy egy-egy banki, vagy gazdasági tömörülés pénztárában, hogy jusson ilyen adóra is? Borbás Marcsi műsorait hatalmas gyönyörrel figyeljük a Dunán, a balladás hangon kísért Hazajárót, vagy az ATV vidékre elugró műsorát is – amelyben illik úgy elcsodálkozni a helyieken, mint Teleky grófnak az afrikaiakon -, de nem elég! Hiányzik a Kárpát-medencében élők közvetlen kéznyújtása a sugárzott térben. A székelyföldiek gyönyörködése az őrségiekben vagy a  vajdaságiakban. A hortobágyiak megmerítkezése a Tisza forrásvidékén élők mindennapjaiban. Nincs meg minden hozzá? (Az akaraton kívül?)

A meglévő felületeken szörnyű az uniformizáltság. Frissítő szelekre lenne szükség! És ezek a magyar vidékeken élők torzítatlan világlátásából indulhatnak ki csak! A Felszállott a páva kell, mint egy falat kenyér, de nem helyettesíti azokat a helyi ízeket, amelyek avatott dokumentaristák riportjaiban, filmjeiben, hétköznapi megnyilatkozásokat hozó képeiben maguktól megmutatkoznak.

Ordítóan kell a magát kereső/elveszítő Európa közepén a Millet Angélusában érzett áhítat, vagy Van Gogh bakancsokjában avagy krumplievőkjében „tetten érhető” életközelíség, illetve a vele együttjáró, tereken, határokon, átívelő szolidaritás! 

Amit a különböző „falujáró” műsorokban kapunk nem ez! (Még csak az se, amit Jean-Jacques Rousseau filozófiáján-életérzésén, vallomásos őszinteségén  keresztül sejthetünk meg.) Amit a magyar vidékek televíziója sugározna, nem intellektuális premisszákra épülő – legtöbbször gyorsan összeomoló – elméletek tükröződése lenne, hanem olyan magyarázat a világra, ami az embert körülvevő univerzumot nem spekulatív elméletek közvetítésével, hanem a vele szimbiózisban élők primér élményén keresztül fogalmazza meg. (Mégha néha dadogó szavakkal is.) Ne felejtsük el, hogy a XX. század nemzeti vagy szovjet szocialista társadalom-átalakítói, különösen az utóbbiak, vidékeken végezték el a legbecstelenebb pusztítást. Mao vagy Pol Pot emberirtásai ezeket utánozták le, kegyetlenségben még csak túl se téve „nagy” eszményeiken. A pénzügyileg és ipari létesítményekben tobzódó, technikai felfedezésekben elszabadult "fogyasztói" kapitalizmus már százszor bebizonyította, hogy mindent beszennyez, amihez csak hozzá ér! (Kérdés, hogy meddig szabad követni Kelet-Közép-Európából.)

Éljen tehát a magyar vidékek tévéje!

Megszületését nagy izgalommal várjuk.

(Kidolgozás alatt: A természettel együtt élő emberrel szemben álló budapesti entellektüelek önhittsége, meg ennek veszélyei másokra, a társadalom egészére, végső soron magukra nézve, azaz az igazi Magyar Polip)