Orbán Károly író-színész

Magyar Polip (2)

Hosszan kellene elemezni, nyilván, ezeknek a magyaroknak a gondolatait, hisz láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy a nyugati sajtó nagy része, legalábbis az, amelyről a magyar olvasók hírt kapnak, a befolyása alatt áll. Mást nem is kell most szóvá tennem bizonyságul, mint a „jogállamiság”-i problémát Magyarországgal és még néhány, hajdani szovjet gyarmati rendszerből kiszabadult országgal kapcsolatban. (A fékek és ellensúlyok szajkózásával elhíresült, sok-sok vitában részvevő öreg kommunistát most hagyjuk. Reméljük, bírja az aggkorral járó leépülést.) Az ember viszont értetlenül áll azzal a kérdéssel szemben, hogy a XX. század két szörnyű szocialista rendszere után miért nem utasítják el a tömegek még az említését is azoknak az értelmiségieknek és ideáiknak, akik illetve amelyek folyamatosan arról akarják meggyőzni, hogy újra és újra harcba kell lendülni, nem az ő végső eltakarításuk, hanem újra élesztésük érdekében. Az általuk teremtett korban szocializálódott (és nem mellesleg magukat mindenféle doktori vagy phD-diplomával felszerelt)  személyek olyasfajta okfejtéseit kell hallgatnia unosuntalan a mai magyar újságolvasónak, amelyekről az első pillanatban kiderül, hogy a Kommunista Kiáltvánnyal útjára indult történelem „szerelmetes” fiai. A harcot hirdetik ők. Újra és újra. Folyton-folyvást vissza szeretnének terelni bennünket, egyszerű embereket abba a mederbe, amelyben nemcsak szennyezetten, hanem véresen hömpölyög a történelem. Vajon miért nem keresik hatalmas – értsd: diplomákkal igazoltan „iskolázott” - intellektusuk birtokában azokat az alternatívákat, amelyek a világbéke irányába mutatnak? Ugye nem hiszik ők se, hogy a hatalom globálissá tétele visz ebbe az irányba? Svájc példájára szoktam hivatkozni abban a kérdésben, hogy egymással semmilyen viszonylatban sem paritásos nemzetek mennyire meg tudják valósítani a szabadság, egyenlőség, testvériség normáját, míg az említettek által propagált hatalmi koncentrációk az állandó békeszegés potenciális halmazatai. Európai Egyesült Államok! A szabadság honaként tekintett amerikai változata egyre inkább távolodik attól az emberi vágytól, amelyhez Svájc közel jutott. A II. világháborúban legyőzött Németország épp politikai szétszórtsága miatt viselhető el, és tekinthető sok mindenben modellnek. Nemcsak ma, hanem egész történelme során. Akkor vált elviselhetetlenné, amikor „egyesült”. Előbb Bismarck, majd Hitler „jóvoltából”.

De hadd térjek vissza ahhoz a „menühöz” amit a három hatalmas kötet kínál. (Bevallom, én már étvágytalan vagyok, de most nem rólam van szó. Hanem arról, amit Konrád György előszava így aposztrofál: „éleslátó budapesti iskola”. Azaz Magyar Polip!)