Covid-19-en voltam
Miért történtek ezek?
Mert november 5-től Covid 19-en voltam. ”Eltávon”, ahogy a magyar katonai argoban mondják. Eltávoztam a megszokott életrendtől. Sínt váltottam. A dolog úgy kezdődött, hogy egyszer csak fájni kezdett a fejem. Lázas lettem. Fájtak az eresztékeim, és mindent utáltam, amit a számba vettem. Még a vizet is.
Azonban hálátlan lennék, ha nem említeném meg, hogy több „érdekes” élmény ért eközben. Például úgy rázott a hideg, hogy a számítógép egerével a kurzort nem tudtam ráállítani semmilyen fix pontra. Bekapcsoltam a számítógépet, megnyitottam egy dokumentumot, és a kis függőleges vonal hol itt, hol ott állt meg, de sose ott, ahol szerettem volna. Sokáig erőlködtem. Röhögés fogott el tőle, de röhögés helyett kocogott a fogam.
Legérdekesebbek viszont bizonyos álmok voltak azon az éjszakán, amelyiken verítékben forgolódva próbáltam megtalálni azt a pozíciót, amelyben nem fájnak az izomrostjaim és az ízületeim. Pörgés közben néha elnyomott az álom, és ilyenkor különös álmaim, vagy még inkább fél-álmaim keletkeztek. Az egyikben csillogó, kobaltkék felületű, kétszeres kukoricacső nagyságú idommá váltam, és magam mellett feküdtem. Lucskos, fémszerű felületemet simogattam, és azt kellett tapasztalnom, hogy csuromvizes ujjaim begyét a megszokott redők helyett kecskebőrszerű, sima felület foglalta el. Különös gondolatok keltek szárnyra bennem, amikor egymáshoz dörzsöltem az ujjaimat. Olyankor is, amikor idegen felületen, például, egy díszpárnán matattam, mert ugyanazt éreztem. Erről az jutott eszembe, hogy állítólag denevérekből származik az egész világot rettegésbe taszító vírus, és én, ni csak, denevérré kezdek válni. (Folyt. köv.)