Napi szösszenetek
Meghalt egy idős barátom. Úgy éreztem, hogy bezárult egy kapu mögöttem. Visszatekintve a lezártakra, nagy, sötét, mondhatni koromsötét foltot láttam csak. Viszont meglepetve vettem tudomásul, hogy a kapu előtt egyre szélesedő, rózsaszín, kellemesen érdes út nyílik. Ez vezet a halálba?, kérdeztem. Igen, volt rá a válasz. A halál felé vezető út kellemesen rózsaszín és egyre jobban kinyílik.
Milyen jó is, istenem!
Nem félelem fog el, hanem bizakodás. Öröm. Nem gondoltam volna, hogy kinyílik és szélesedik előttem a halál felé vezető út. Megszabadulok a pénz hiányából fakadó kényelmetlenségektől. A sok, felém nyúló kolduskéz látványától. Az orvosokétól. Utóbbiaknak. azt kívánom, hogy sok-sok autójuk, külföldi útjuk, és nagy-nagy házuk legyen, mire eljutnak ama kapu elé, amelyről beszéltem. Félek azonban, hogy nem kiszélesedik, hanem hirtelen összeszűkül előttük a mindenség. És nem rózsaszínű lesz.